RÓLUNK

TÖRTÉNELEM
Gubi Miklós, a Füstcsőmester Kft. tulajdonos - ügyvezetőjének az édespja Ferenc, a múlt század harmincas éveitől kezdve bádogos mester volt. A családi tradíciót folytatva Miklós 1958-ban megalapította első, akkor még egyéni vállakozását, ahol mester végzettségével bádogos, és fémfeldolgozó munkát végzett. Ebből a kis vállakozásból fokozatosan nőtte ki magát, a ma 21 személyt foglalkoztató Füstcsőmester Kft. A cégben dolgozik fia Róbert, mint ügyvezető, valamint unokája Ramon is, aki már a negyedik generációs bádogos a családban.
CÉLOK
Vállakozásunk célja, hogy a lakosság, fűtéssel kapcsolatos, az összekötőelemek területén felmerülő igényeit megoldja. Folyamatos fejlesztésekkel és minőségi áru előállításával biztosítjuk az égéstermékek elvezetését, figyelembe véve a kor követelményeit és a fenntartható fejlődést. Kezdettől fogva központi célkitűzésünk volt olyan termékek gyártása, amelyek jobb és gyorsabb telepítést tesznek lehetővé kevesebb alkatrész használata mellett, ezáltal javítva a telepítés hatékonyságát. Ez a legjobb módja annak, hogy a fogyasztók biztonságosabb létesítményeket és versenyképes árazást kapjanak. Célunk, hogy mindent megtegyünk, hogy üzleti partnereinken keresztül segítsük a lakástulajdonosok számára a lehető legjobb telepítést.
ÉRTÉKREND
Magas szintű minőség biztosításával a vásárlóink bizalmának megtartásáért! Jól szervezett, szorosan együttműködő munkatársak csapatmunkájával. Három generációnyi tudás és tapasztalat egyesítése a negyedik generáció fiatalos energiáival és lendületével a legmagasabb szintű erő kifejtése érdekében. Kreativitásunkat és találékonyságunkat életre keltve bátran fordulva az új kihívások és lehetőségek felé. Megbízhatósággal - szigorú minőség biztosítási rendszert alkalmazva. Minden döntésünkben törekedve az egyéni és globális környezet tiszteletben tartására.
EMBEREK
Hisszük, hogy hosszú távú sikerünk az emberek iránti elkötelezettségünkhöz kapcsolódik. Miközben folyamatosan befektetünk az üzemünkbe és termelési folyamatainkba, a leginkább örömteli hozamok az emberekbe történő befektetéseinkből származnak. A legfontosabb számunkra, hogy a munkavállalók és az ügyfeleink személyes vagy üzleti sikereket érjenek el.

VEGYE FEL VELÜNK A KAPCSOLATOT!